Üdvözöljük! Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önt a kollégiumról
Az iskolánk felvételi tájékoztatójában is szerepel, hogy az intézmény rendelkezik kollégiummal is, amely közvetlenül a gimnázium a szakképző iskola és a tanműhely mellet helyezkedik el.
Intézményünket az 2005-ös tanévben adták át, a felújított Kárász-kastély épületében, ahol mind a külső (park virágokkal, kavicssétánnyal, hangulatos padokkal) mind a belső (6-8 fős szobák, mindegyikben korszerű számítógép internetkapcsolattal, társalgó, egy kisebb korszerű számítógépterem internet kapcsolattal), valamint a gimnázium és szakképző épületeiben található konditerem, tornaterem, tornaszoba mind a tanulóink megfelelő tanulását és azt követő kikapcsolódását szolgálja. A kollégium “Toronyépületében” egy közösségi helyiség található ahol a földszinten asztalitenisz, biliárd, darts, csocsóasztal szolgálja a diákok szabad idejének hasznos eltöltését, míg az emeleten egy korszerű tanulóterem található.
Intézményünkben tapasztalt, odafigyelő, a gyermekek személyes problémáival is törődő, a tanulásban, segítő tantestület van. Az egyes tantárgyakban lemaradó alsós tanulóinkat nevelőtanár, szaktanár, vagy felsőéves tanulók korrepetálják, hogy minél hamarabb felzárkózhassanak osztálytársaikhoz.
Alapelvünk diákjaink környezettudatos gondolkodásra és életmódra nevelése a fenntartható fejlődés érdekében. Az „ökokoli” program keretében környezettudatos magatartásra, a természet szeretetére neveljük kollégista diákjainkat. A szabadidő eltöltését, esténként, nem csak a sportfoglalkozások, hanem különböző szakkörök is segítik. Diákjaink a filmklub, angol társalgási klub, főzősuli szakkörök közül választhatnak.
Intézményünkben minden évben megtartjuk a hagyományos kollégiumi ünnepségeket (gólyaavató, Mikulás-ünnep, karácsonyi ünnepség, farsang, kollégiumi ballagás, gyereknap), Ezek az események teljesen térítésmentesek, ezekről az intézményünk és támogatóink gondoskodnak.
Intézményünkbe felvett diákoknak külön kollégiumi díj nincs, csak az étkezésért kell fizetni, amely napi háromszor van (reggeli, ebéd, vacsora). Ez az étkezés most gyermekenként 1223 Ft, 3 gyermek, vagy szociális rászorultság esetén 612 Ft/nap. Intézményünkbe külön felvételi nincs, a jelentkezés és beiratkozás a középiskolai beiratkozással egyszerre történik, illetve a tanévben előzetes egyeztetés alapján.