2025. április 16-n bonyolította le gimnáziumunk a 30. Kovács János Országos Középiskolai Földrajzversenyt

2025. április 16-n bonyolította le gimnáziumunk a 30. Kovács János Országos Középiskolai Földrajzversenyt, a megye (vármegye) egyetlen országos szervezésű versenyét.
Az idei megmérettetésre 8 megye 18 középiskolájának 98 diákja nevezett. Közülük került ki két írásbeli fordulót követően az a 10 diák, akik a szeghalmi döntőben magas szintű feleleteikkel színvonalas döntőt vívtak. A döntőben a feleletek az önálló tételkifejtés után- közben a zsűri kérdéseire adott válaszokkal lettek teljesek. A legnagyobb dicséret a döntőben a zsűritől így hangzott: ” Ne ijedjenek meg a kérdéseinktől, csak attól kérdezünk akitől lehet kérdezni, mert kapunk választ”. A döntő feleleteinek színvonalát jelzi, hogy mindenkitől kérdeztek….
A zsűrit (versenybizottságot) a hagyományokhoz híven idén is egyetemi oktatók alkották:
Dr. Gulyás Ágnes és Dr. Nagy Gyula a Szegedi Tudományegyetemről, valamint
Dr. Molnár Ernő a Debreceni Tudományegyetemről.
A döntősök és felkészítő tanáraik oklevéllel és ajándékcsomagokkal gazdagodtak, valamint Dr. Molnár Ernő az első öt helyezettnek a Debreceni Egyetem nyári táborában való automatikus részvételre jogosító okleveleket adott át. Ezen kívül a döntősök szakirányú továbbtanulás esetén a Szegedi- és a Debreceni Tudományegyetemekre akár 100 plusz pontot is vihetnek magukkal eredményük alapján.
A verseny döntőjének végeredménye:
1. helyezett: Tálos Hunor Bendegúz – Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád. Felkészítő tanár: Gruber László
2. helyezett: Fejér- Farkas Gergely – Szent Imre Gimnázium, Székesfehérvár. Felkészítő tanár: Bihariné Németh Zsuzsanna
3. helyezett: Hegedüs Máté Mihály – Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg. Felkészítő tanár: Stárics Roland
4. helyezett: Hernádi Gergely – ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest. Felkészítő tanár: Boronkai- Horváth Zsófia
5. helyezett: Nagy Zsombor – Mindszenty József Gimnázium, Zalaegerszeg. Felkészítő tanár: Barna Máté.
6. helyezett: Kerekes Kata – Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád. Felkészítő tanár: Gruber László
7. helyezett: Novák Izabella – Mindszenty József Gimnázium, Zalaegerszeg. Felkészítő tanár: Barna Máté.
8. helyezett: Simon Zita – Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád. Felkészítő tanár: Gruber László
9. helyezett: Simon Sára – Mindszenty József Gimnázium, Zalaegerszeg. Felkészítő tanár: Barna Máté.
10. helyezett: Radnay Mór Péter – Pannon Oktatási Központ, Gimnázium, Dunaújváros. Felkészítő tanár: Jakab Beáta Tünde
Gratulálok a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
Köszönetemet fejezem ki mindenkinek aki bármilyen módon segítséget nyújtott a verseny megszervezéséhez: a kollégáimnak, a kollégium nevelőtanárainak, a gimnázium irodai és technikai dolgozóinak, valamint a Gyulai Tankerületi Központnak.
Illetve mindazoknak akik felajánlásaikkal hozzájárultak egy alapításában egyedülálló gimnázium vármegyeileg egyedülálló országos földrajzversenyének megszervezéséhez, sikerességéhez.
Lengyel József
szervező tanár
Pro Geographia díjas földrajz tanár
az SZTE TTIK Földrajz nagykövete