Idén újra Természettudományos Hét

A reál munkaközösség szervezésében 2022. szeptember 26-án kezdetét vette a Természettudományos Hét. Sajnos az esős időjárás miatt az első napra tervezett biciklis kirándulás elmaradt, amelyet Bondárné Mikola Marianna tanárnő a 7. és 8. évfolyamos tanulók részére szervezett a körösladányi duzzasztóhoz. Kedden az 5. óra után az egész iskolát megmozgató akadályversenyt rendeztünk. A 10 állomásból álló versenyen biológiával, földrajzzal, informatikával, kémiával és a fenntarthatósággal kapcsolatos feladatokat, valamint logikai és ügyességi feladatokat oldottak meg az osztályok. Szerdán logikai játékbarlang elnevezéssel logikai társasjátékok várták a programra jelentkező tanulókat. A játékszabályokat Bogya Katalin és Szabóné Zádori Edina tanárnők ismertették. Csütörtökön Hajzer János tanár úr hagyományteremtő céllal olimpiatörténeti vetélkedőt szervezett, melyre 9 osztályból 10 csapat nevezett. A 3 fős csapatoknak meghatározott időn belül kellett megoldani az ókori és újkori olimpiákhoz kapcsolódó feladatsorokat.

Iskolánk idén is csatlakozott az Európai Diáksport Napja rendezvényhez, amely megmozgatta a tanulókat és tanárokat egyaránt. Szerencsére az időjárás kedvezett a program lebonyolításához. Az udvaron Kotroczó Gabriella 12.c osztályos tanuló irányításával melegítettek be a résztvevők a 2022 méteres futáshoz, amelyet az előző napok esős időjárása miatt a Berettyó gát betonozott burkolatú részén tudtunk lebonyolítani. A futás után iskolánk mazsoretteseinek látványos bemutatóját csodálhattuk meg. Emellett változatos programok várták a sportolni vágyókat: A tornateremben röplabda, az előtérben erőemelés, a fedett folyosón asztali tenisz, valamint kerékpározás a városban tanári kísérettel.

A Természettudományos Hét záróeseménye a Kutatók Éjszakája volt. Idén a Szegedi Tudományegyetemre látogatott el 46 tanulónk dr. Tabiné Lehotai Klára, Bogya Katalin és Lengyel József kíséretében.

Az akadályverseny és az olimpiatörténeti vetélkedő csapatait, illetve a sportnapon 1-3. helyezést elért tanulókat a pénteki iskolagyűlésen jutalmaztuk.

Eredmények:

Akadályverseny:

I. helyezett 12.c

II. helyezett 11.a

III. helyezett 10.a

Olimpiatörténeti vetélkedő:

I. helyezett 10.c (Jantyik Lilla, Kiss Balázs, Szőke Gergő)

II. helyezett 10.a (Simcsik Rózsa, Czibak József, Tóth Dávid)

III. helyezett 12.a (Ács Levente, Földi Csongor, Pénzes Viktor)

Európai Diáksport Napja:

Futás

Lányok:

IV. korcsoport:

I. helyezett Jantyik Janka
II. helyezett Eszlári Edit
III. helyezett Pozsgai Kincső

V. korcsoport:

I. helyezett Gál Sára
II. helyezett Vasvári Dóra
III. helyezett Rab Orsolya

VI. korcsoport:

I. helyezett Tóth Csenge Kata
II. helyezett Földi Annamária
III. helyezett Kotroczó Gabriella

Fiúk:

IV. korcsoport:

I. helyezett Lázár Bence
II. helyezett Pántya Tamás
III. helyezett Hegedűs Csaba

V. korcsoport:

I. helyezett Csaba Levente Csanád
II. helyezett Létai Flórián
III. helyezett Boruzs Péter és Feke Dávid

VI. korcsoport:

I. helyezett Gál Tamás
II. helyezett Szabó Benedek
III. helyezett Czigla István

Röplabdában a három legeredményesebb csapat a 11.c, 10.c, valamint Tóth Dani és csapata volt.

Az erőemelésben vetélkedőket a következő iskolagyűlésen jutalmazzuk.

Fotók: Bogya Katalin, Bondárné Mikola Marianna, dr. Vasvári Krisztina, Kurpé Ildikó, Szabóné Zádori Edina és Lengyel József

Kurpé Ildikó